Aranyozott tasakos céges meghívó egyedi megrendelésre
Az aranyozott tasakos céges meghívó a vállalkozás 30 éves fennállásának alkalmából rendezett jubileumi ünnepségre készült. Mivel egy családi vállalkozásról van szó, így a rendezvényre készített meghívó tervezése nem egy szimpla grafikai és nyomdai megrendelés volt az érintettek számára. Amennyire fontos volt számukra maga az esemény, annyira komolyan vették a meghívó grafikai tervezését és gyártását is.
Azonban nem csak nekik, hanem számunkra is nagyon izgalmas volt ez a megbízás, mert a grafikai- és gyártástervezést, valamint a kivitelezést is mi végezhettük. És bár alapvetőn a grafikai tervezés a fő tevékenységünk, a nyomdai kivitelezés mára pontosan ugyan olyan fontossággal bír. Ebben az esetben pedig tényleg minden részletet nekünk kellett kitalálni és megtervezni, nyilván az ügyfél közreműködésével. Így pedig lehetőségünk volt, hogy a céges meghívó minden részletére kellő figyelmet fordíthassunk.

A tasakos kivitelezés nem volt számunkra újdonság, mert már régóta dolgozunk ezzel a formátummal, mutatunk is majd néhány példát. A papírok kiválasztása, illetve az adott nyomdatermék kivitelezéséhez legjobban passzoló alapanyag megtalálása pedig egyszerre munka és szórakozás. A nyomdai kivitelezés részleteinek kialakítása pedig részben technológiai, részben pedig közgazdasági kérdés.
Nagyon fontos, hogy esztétikus ugyanakkor gyártható is legyen az adott nyomdatermék, miközben persze meghatározott költségvetés mentén kell gondolkodnunk. Ez az a pont, amit már egy „sima” grafikus vagy akár design stúdió már nem feltétlenül tud, de legalábbis kevésbé releváns a tapasztalata. Mi viszont a teljes folyamatot rendszerben kezelve látjuk át és irányítjuk, így kialakítva az oda-vissza ható paraméterek optimális arányát.
Bejegyzésünkben kitérünk minden elemre és egy picit részletesebben is bemutatjuk őket.
Stancolt tasakos kivitelezés
Az aranyozott tasakos céges meghívó első lépése, magának a formátumnak, ezesetben a tasaknak a meghatározása volt. Ez viszont már önmagában egy olyan óriási téma, ami nem csak külön cikket, hanem egy komplett cikksorozatot megérne. Jelen bejegyzésünknek viszont nem ez a fókusza, így csak néhány rövid mondatban térnénk ki rá. Esküvői meghívós brandünk a Pimpernel blogjában közzétettünk egy viszonylag nagy lélegzetű cikket, különböző nyomdai eljárásokról: Névjegykártya készítés paraméterei
Bár maga a bejegyzés a névjegykártyák lehetséges gyártási technológiáit járja körül, a stancolás tekintetében leírt információk, bármilyen más nyomdatermék esetében ugyanúgy érvényesek. A hagyományos azaz analóg stancolás mellett kitértünk benne a különféle digitális kivágási megoldásokra is, mint amilyen pl. a lézervágás. Érdemes átfutni a bejegyzés vonatkozó bekezdéseit, mert sok fotóval illusztrálva mutatjuk be a témát.

Itt az oldalon pedig a meghívó kategóriában közzétettünk már egy cikket 2021-ben, ami egy ugyanilyen tasakkal készült, de teljesen más kivitelezésben. Érdemes ezt is elolvasni, mert sok kapcsolódó információ szerepel benne: Céges meghívó tasakos-ezüstözött kivitelezésben
Azért is kapcsolódik ez a bejegyzés a jelen témánkhoz, mert pont ez a tasakos kivitelezés tetszett meg ennek az ügyfelünknek és keresett meg bennünket, hogy szeretne valami hasonlót. A tasak formátuma tehát adott volt, viszont a kivitelezés további részleteit már teljes egészében az aktuális ügyfél igényei szerint terveztük meg. A tasakkal kapcsolatban még csak annyit, hogy a forma kivágásához – azaz stancolásához – szükséges szerszám már megvan. Így ha valaki pont ilyen tasakot szeretne, akkor egyedi megrendelés keretében le tudjuk neki gyártani: választott papírra, a kért példányszámban.
További lehetőségek stancolás tekintetében
Ha viszont valaki esetleg más formátumban, de szintén tasakos kivitelezésű anyagot kíván rendelni, akkor két további lehetőséget is tudunk ajánlani. Az egyik, hogy az aranyozott tasakos céges meghívó típushoz hasonlóan, van még néhány további stancunk. Ezeket már korábban megterveztük és a szerszámokat legyártattuk, ezekből is lehet válogatni. Ezek egy részéből vannak fent mintadarabok az esküvői meghívós oldalunk, tasakos meghívói között, nyilván esküvői dizájnokban.
Maguk a formák, tehát a különböző tasak típusok, más kivitelezésben, eltérő grafikával, tehát nem esküvős hangulatú kivitelezésben, bármilyen céges rendezvény esetében is használhatók. Egyébként nem is csak tasakok, hanem különböző formátumú kártyák, borítékok és további papírtermékek készítéséhez tervezett stancszerszámokkal is rendelkezünk. Ezek közül néhányat már fel is töltöttünk a webshopunk branding kategóriájának nyomdai termékek csoportjába. Érdekes lehet pl. egy elegáns levélpapír-szett ami egyedi borítékkal készül vagy akár egy logó aranyozással díszített mappa.

Ha pedig valakinek teljesen más elképzelése van, akkor készítünk egy egyedi formatervet, amely alapján legyártható a stanckés és azzal utána stancolható a tasak. Persze ez egy hosszabb és költségesebb folyamat, amit több körre bontva szoktunk végezni. Elsőként a digitális tervezés lehetővé teszi, hogy akár több különböző variációt is kipróbáljunk, látványtervekben prezentáljunk. Ugyanakkor ez nem csak esztétikai kérdés, hiszen azt is megnézzük, hogy egy adott forma milyen anyagtakarékosság mellett, mennyire gazdaságosan lesz majd gyártható.
A második körben maketteket készítünk, mivel egy kézbevehető termék esetében elengedhetetlenül szükséges, hogy ne csak síkban, a monitoron lássuk, hanem fizikai valójában is meg tudjuk nézni. Egy tasak esetében pl. ki kell azt próbálni, hogy mennyire illik az ember kezébe, hogyan lehet kivenni belőle a kártyát, vagyis, hogy milyen a használhatósága. Ezután pedig még mindig vissza lehet térni a tervezőasztalhoz és módosítani a formán ha szükséges.
Milyen papírokból lehet választani?
Ha az aranyozott tasakos céges meghívó stancolásával kapcsolatban azt írtuk, hogy ez önmagában is óriási témakör, akkor a választható papírok tekintetében ez sokszorozottan igaz. Csak a kapcsolódó cikkek és fotógalériák felsorolásával meg tudnánk tölteni ezt a bekezdést (is), ezért először írunk inkább a konkrétumokról.

Ha pedig valaki azt hinné, hogy ez csak amolyan ijesztgetős kamu duma, akkor jeleznénk, hogy nem. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy hetente találnak meg bennünket olyan projektekkel, amelyeknél problémát okoz a megfelelő papír kiválasztása. A szerencsésebbek rájönnek még a gyártási folyamatok megkezdése előtt, így nem éri őket anyagi veszteség.
Mások viszont ott állnak egy már legyártott nyomdai anyaggal, amiről kiderül, hogy nem jó, nem szép, nem használható, stb. Ilyenkor pedig esetleg lehet még valamilyen módon javítani vagy az egészet újra kell nyomni és az már bizony sokba kerül. Ebben a konkrét esetben pl. olyan papírt kellett találni, ami egyaránt alkalmas digitális arany nyomtatásra, fólia prégelésre és stancolásra is. Valamint már többször utaltunk rá, de nem lehet elégszer elismételni: kell, hogy esztétikailag is megfelelő és árban is elfogadható legyen.
Így esett a választásunk a Chagall papírra, amit régóta használunk már és nagyon sok különböző anyagot készítettünk belőle. Gyári papírminta könyvet sajnos nem tudtunk még szerezni belőle – egyébként a gyártótól 300 euróért rendelhető –, de a hazai forgalmazó katalógusáról csináltunk pár képet.
Egyedülálló papírkülönlegességből készítve
Az aranyozott tasakos céges meghívó gyártáshoz választott papírcsalád egyedülálló különlegessége, hogy egyfajta dupla struktúráltsággal rendelkezik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha az egyik irányból kap fényt, akkor egy kalapácsolt felületet látunk. Ha viszont elforgatjuk 90 fokkal, akkor a felületi textúra egy klasszikus hangulatú bordázott rajzolatot mutat.

Sajnos a teljes papírcsalád nem érhető el a hazai forgalmazónál, de nekünk egy halvány krém színre volt szükségünk és az beszerezhető. Az ilyen struktúrált felületű papírok nagyon látványosak, már önmagukban is figyelemfelkeltő hatással bírnak. Már csak azért is, mert azon nyomdatermékek esetében, amelyekkel az átlag ember nap mint nap találkozik, a legritkább esetben szoktak hasonlót használni.
Részben azért mert árban is jóval magasabb szintet képviselnek, szemben a legnépszerűbb ofszet és műnyomó papírokkal. Részben pedig azért, mert a különböző technológiákkal történő nyomtatásuk, sok esetben vet fel kérdéseket, okozhat problémákat. Ezt a lehetséges hibafaktort mi úgy küszöböljük ki, hogy csak olyan papírokat ajánlunk, illetve választunk ki egy adott nyomathoz, amit korábban kipróbáltunk már és bevált. Amikor megjelenik egy-egy új papírtípus a hazai piacon, akkor igyekszünk azt minél előbb és lehetőség szerint minél többféle technológiával kipróbálni.
A meghívó esetében nyilvánvaló volt, hogy az alacsony példányszám miatt, csak digitális nyomtatás jöhet majd szóba. Márpedig a különböző digitális nyomdagépek, jellemzően nem tudják igazán jól kezelni, a textúrált felületű kreatív papírokat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nagyon változatos módon tud rossz lenni egy-egy nyomat, attól függően, hogy konkrétan milyen papírról, illetve milyen grafikáról van szó.

Szerencsére már a tervezési folyamat elején megbeszéltük, hogy kizárólag tipográfiai megoldásokkal fogunk dolgozni, nem lesznek benne a fenti képhez hasonló grafikák.
Digitális nyomtatással – fekete és arany
Az aranyozott tasakos céges meghívó nyomdai kivitelezése alapvetően letisztult, de azért mégiscsak tettünk bele egy kis csavart. A nyomdai gyártás kialakításánál abból indultunk ki, hogy a logót leszámítva, kizárólag tipográfiai megoldások, szöveges tartalmak fognak megjelenni. Szöveg esetében pedig alapvetés, hogy az egy szín fekete nyomtatás a leginkább kézenfekvő megoldás.
Egyrészt ez adja a legjobb olvashatóságot, így akár még kisebb betűmérettel szedett szöveg is olvashatóan jelenik meg. Másrészt az egy szín fekete szöveg nyomtatás árban is sokkal kedvezőbb, mint a színes. Egy gondolat erejéig érdemes itt visszautalni a papír kérdésére, ugyanis itt kapcsolódik a papírválasztás és a grafikai tervezés. A kicsit szikárabb, csak szöveges tartalom esetlegesen „kicsit kevés” hatását kiválóan ellensúlyozza az átlagostól látványosabb megjelenésű papír.

És pont emiatt a keret miatt kellett egy picit felturbózni még a nyomtatást. Részünkről egyébként elég lett volna a szép papír és a fekete szöveg nyomás, illetve persze az aranyozás, amiről majd ezután fogunk szót ejteni. Az ügyfél azonban szeretett volna még egy kicsi plusz díszítést, ami színesebbé, izgalmasabbá teszi az összhatást. Először persze arra gondolt, hogy legyen az is arany fóliaprégeléssel, de a nagy méretű keretek miatt az már túl költséges lett volna.
Mivel az aranyozás a meghívó három oldalán is megjelenik, már így sem volt ez elhanyagolható költség. Az anyagi megfontolásokon kívül viszont azt is figyelembe vettük, hogy ha a szövegen kívül mindent arany fólianyomással csinálnánk, az már talán esztétikailag is „sok” lenne egy kicsit. Erre majd visszatérünk még egy-két gondolat erejéig. A lényeg, hogy végülis arra jutottunk, a digitális arany nyomtatás épp jó kompromisszum lesz.

A „normál” digitális nyomtatáshoz képest egy fokkal izgalmasabb, az arany fólianyomáshoz képest pedig egy kicsit visszafogottabb. Így a fekete szöveget és az arannyal kiemelt elemeket tökéletesen kiegészítette az a néhány digitarannyal nyomtatott díszítés.
Arany fóliaprégeléssel díszítve
Talán nem lesz meglepetés, hogy az aranyozott tasakos céges meghívó esetében aranyozást, azaz fóliaprégelést alkalmaztunk. Esztétikai szempontból megközelítve, szimplán arról van szó, hogy a fényesen csillogó fóliázott felület, egy egészen más minőségi kategóriába emeli az adott nyomdaterméket. Fontos ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy az aranyozás kapcsán, sokszor kerül elő a kevesebb néha több dilemmája.
Tervezőként úgy lehet ezt jól megfogalmazni, hogy az aranyozás egyfajta kiemelés. Akkor értelmezhető valami kiemelésként, hogy ha vannak mellette más elemek, amelyek nincsenek kiemelve. Vagyis ha mindent aranyoznánk, akkor minden ki lenne emelve, azaz nem lenne kiemelve semmi sem 🙂 Az aranyozás tehát akkor tölti be a funkcióját, akkor működik igazán, hogy ha valamilyen más technológiával kombinálva alkalmazzuk.

Sok munkánk kapcsán találkozunk azzal a megrendelői attitűddel, hogy kb. mindent IS szeretnének megaranyozni. Ez azonban – a fentiek miatt is – alapvetően tévedés, így muszáj, hogy ezekre a szempontokra is felhívjuk az ügyfeleink figyelmét. Az esztétikai kérdéseken túl „szerencsére” van a dolognak egy sokkal prózaibb megközelítése is, ami nyilván az ár.
Aranyozás vagy más néven fóliaprégelés
A fóliaprégelés árát az aranyozott tasakos céges meghívó esetében is két részre bontva célszerű számolni, illetve megvizsgálni. Az első költségtétel az aranyozáshoz szükséges egyedi nyomóformának, vagyis az aranyozó klisé elkészítésének az ára. A klisé költsége, annak méretétől függ: minél nagyobb a klisé, annál magasabb lesz az ára. Az egyedi klisével történő prégelés részleteit a linkre kattintva bővebben is kifejtettük. Illetve írtunk egy rövid összefoglalót arról is, hogy milyen egyáltalán egy prégelhető grafika.

A klisé elkészítésének ára egyébként egyszeri költség, a nyomóforma a prégelés után pedig eltárolható. Ha pedig később utánnyomásra lenne szükség, akkor elő lehet venni, vagyis nem jelent újbóli költséget.
Amikor megvan a klisé, akkor következik a második költség, ami maga a fólia nyomás, az egyszerűség kedvéért ezt gépindításként szoktuk emlegetni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az aranyozó mester beszereli a klisét a nyomdagépbe, beállítja a vízszintet, pozíciót, nyomáserőt, hőmérsékletet, stb. és amikor már tökéletes a nyomat minősége, akkor egyesével szépen rányomja a grafikát minden darabra.
A gépindításnak van egy fixen meghatározott, ún. minimál díja, ami nagyjából 300 lenyomást tartalmaz. Így ha ettől kisebb a példányszám, akkor is ezt az összeget számoljuk fel. Ebből következik, hogy minél kisebb a db szám, annál magasabb lesz az egy példányra jutó ár. Illetve minél közelebb van a példányszám a 300-as minimálhoz, annál kedvezőbb lesz egy késztermék ára.

Egy ilyen céges meghívó esetében ennek a képletnek sajnos kevésbé van jelentősége, hiszen a rendezvényre nyilván nem fognak még több vendéget meghívni azért, hogy a kártya olcsóbb legyen. Ha azonban valamilyen más nyomdai termékről van szó, akkor rendkívül nagy jelentősége van az optimális költségkalkulációnak.
A fóliaprégelés finomságai
Ha kizárólag a fólianyomásról akarnánk írni, akkor nagyjából ez lenne az a rész, amikor elkezdjük felsorolni annak finomságait. Az aranyozott tasakos céges meghívó leírásában viszont nem akarunk nagyon hosszú szakmai ismertetést adni, ezért csak néhány konkrét példát fogunk mutatni.

A költségek kapcsán volt már arról szó, hogy a klisé méretétől függ annak ára, ugyanakkor a klisé mérete nem kizárólag ár kérdés. A korábbi képeken mutattuk már a logót, amit viszonylag kis méretben a tasakra és a hajtott meghívó kártya belső oldalára is rányomtunk. Fontos tudnivaló, hogy a kis méretnek is van egy határértéke, ami alatt már nem reproduálhatók a részletek. A klisékészítés jellegéből adódóan bizonyos méret, illetve vonalvastagság alatt már nem lesz jó a nyomatkép.
Ennek ellentéte a nagy méretű prégelés, aminél kis túlzással lehet azt mondani, hogy mindent lehet, csak pénz kérdése. Ez azonban nem teljesen igaz, ugyanis minél nagyobb egy klisé, annál nehezebb vele az aranyozás, illetve annál nagyobb valószínűséggel lesz benne potenciális hibalehetőség. A két végpont között persze van egy széles tartomány, célszerű ebben mozogni és akkor nagyon látványos és vizuálisan differenciált eredményt fogunk kapni.
A kis méretű, finom részletek aranyozása nagyon izgalmassá teszi a nyomatképet. A nagyobb méretű motívumok és/vagy egybefüggő felületek – flekkek – prégelése szintén, de mégis más módon.

Ezen a ponton pedig újra vissza kell utalnunk a papír kérdésére, illetve az alapanyag és az aranyozás összefüggéseire. Mert a gyártástervezés nem pusztán azt jelenti, hogy kiválasztunk egy papírt és kitaláljuk, hogy majd hogyan lesz megnyomva.
A fólianyomás és a papír összefüggései
A papír kiválasztásának folyamatáról részletesen írtunk, de nem lehet ezt a kérdést csak önmagában nézni. Az aranyozott tasakos céges meghívó gyártásában kiemelt szerepe volt a 30-as szám nagy méretű prégelésének. Ez pedig azt jelenti, hogy a papír felületének és az aranyozott felület méretének összefüggései egy további paraméterrel bővülnek. Mégpedig az, hogy ha a hajtott kártya címoldalára kerül egy nagy méretű aranyozás, akkor ez milyen hatással lesz az adott felület hátoldalára.

Mert mit is látunk ezen a képen? Az aranyozott grafikán átüt a papír felületi textúrája. Vajon ez egy nyomási hiba vagy pont így jó? Lehetne esetleg másképpen csinálni vagy mindenképpen ilyennek kell lennie? Pontosan ezekre a kérdésekre kell választ, illetve megoldást találni, hiszen az egész lényege, hogy mi dönthetjük el – bizonyos keretek között persze –, hogy mi az ami nekünk tetszik és mit szeretnénk. Nézzük ezt a konkrét példát.
Az aranyozás vagyis fólianyomás, ahogy az elnevezésében is szerepel, nyomóerővel történik. Ha túl kicsi a nyomás, akkor a fólia nem fog rendesen feltapadni a felületre, ha viszont túl nagy, akkor a grafika átnyomódik a papír hátoldalára. Ebben az esetben ezt nem szerettük volna, hiszen a meghívó belső oldalán is szerepel szöveg és logó. A tasakra nyomott logó esetében, ennek egyáltalán nincs jelentősége, mivel annak hátoldala, a tasak belsejében van, ott pedig nem látja senki 🙂
Az optimális megoldás tehát az, hogy ha olyan nyomáserővel dolgozunk, amelynél már szépen felmegy a fólia, de még nem nyomódik át a hátoldalra. Sikerült is megtalálni ezt az értéket, viszont a papír felületi struktúrája részben megmarad. Így ez egyáltalán nem hiba, hanem az eljárás jellegéből adódó „természeti jelenség”.
Milyen mozgásterünk van?
Mit lehet tenni, hogy ha valaki a fentiek mellett azt szeretné, hogy az arany flekk legyen teljesen sima? Természetesen azt lehet tenni, hogy elkezdünk változtatni az egyes paramétereken és megvizsgáljuk, hogy melyiknek mi lesz a hatása. Ha pl. azt szeretnénk, hogy teljesen sima legyen a felület, akkor elsőként pl. választhatunk másik papírt, amelynek nem ennyire erős a felületi rajzolata.
Ha mindenképpen ragaszkodunk ehhez a papírhoz, akkor választhatunk belőle egy vastagabb változatot. Ami vélhetően elbír majd valamivel nagyobb nyomáserőt, anélkül, hogy átütne a hátoldalra, egyúttal simábbra vasalja az aranyozott flekket. Az már persze más kérdés, hogy egyáltalán létezik-e az adott papírból vastagabb változat? Ebből konkrétan egyébként nem.
Valamint az is egy következő kérdés, hogy egy vastagabb karton mennyire bírja majd a hajtást. Minél vastagabb ugyanis egy karton, annál erősebb lesz a rostok ellenállása és így nem fogja megtartani a hajtott állapotát, hanem elkezd egy picit kinyílni, ahogy a szálak elkezdik kirúgni magukat.

Adja magát a kérdés, hogy vajon kell-e, érdemes-e ezen ennyit gondolkodni? Kelleni mindenképpen kell, mert egyetlen probléma sem fog megszűnni attól, hogy nem foglalkozunk vele. A kérdés inkább az, hogy kinek kell ezen gondolkodnia, a megrendelőnek vagy a nyomdásznak, akinek ez a munkája? Az pedig, hogy érdemes-e, szintén a kedves megrendelő hatásköre. Ha szeretné, hogy hibátlan nyomdaterméket kapjon, akkor bizony érdemes. Ha viszont nincs igazán jelentősége a felhasználó számára, akkor nyilván nem.
Az aranyozott tasakos céges meghívó tervezésénél persze ezeket mind végiggondoltuk, átbeszéltük és ezek figyelembevételével alakítottuk ki a részleteket. És ahogy a fenti képaláírásban ezt fel is vetettük: vajon látszódik mindez a képeken? Valószínűleg nem, mégpedig azért nem, mert nincs benne hiba. Ha valami nem stimmelne, akkor azt az ember egyből kiszúrná, mert a hibákat könnyebben vesszük észre, mint amikor minden rendben van.
Mire figyelj, ha valami hasonlót szeretnél
Fentiek szerint az utolsó kérdés az aranyozott tasakos céges meghívó készítésével kapcsolatban, hogy akkor végülis mit kell tennie, mire kell figyelnie annak, aki ilyet szeretne? A Mi végkövetkeztetésünk pedig az, hogy két utat választhatsz. Az első, hogy megpróbálsz saját magad informálódni a témában, egyeztetsz a különböző tervezőkkel és kivitelezőkkel és megpróbálod kikerülni a lehetséges problémákat.
A második, hogy megbízol inkább minket és hagyod, hogy végezzük a munkánkat. Biztos lehetsz benne, hogy minden részletre fel fogjuk hívni a figyelmed. Mindegyikkel kapcsolatban részletesen el fogjuk mondani, hogy milyen lehetőségeid vannak és melyiknek mik a jellemzői, következményei. Továbbá fel fogjuk hívni a figyelmed, hogy ha valami olyasmit találnál ki, ami nem vagy nem igazán tud működni.
Összegezve: mindent meg fogunk tenni, hogy a végeredmény hibátlan legyen és maradéktalanul elégedett legyél majd vele. Innentől pedig már csak rajtad múlik hogyan döntesz! 🙂